Egy ideig azért gyanúsan méregettem magam. Na ne már, ilyen nincs. Vártam az összeomlásra. Gondoltam, majd jön biztos, mert hát azért mégiscsak. 

Végül is így illik, hiszen egy párkapcsolat vége mindig kudarc. Az ember leküzdi a cinizmusát, és csak belemegy nagy tervekkel és reményekkel. Aztán amikor benne van, annyira nagyon akarja hogy működjön, hogy eleinte persze szemet huny a figyelmeztető jelek felett.

idegbaj

De valójában, mégha egy ideig nehéz is, két nem összeillő ember különválása ünnep. A lehetőség, a remény ünnepe, egy szebb, jobb élet előszobája.  És talán azért nem gyászolok túlzottan, mert a kapcsolat utolsó időszakában nem is nagyon csináltam semmi egyebet a gyászoláson kívül.

De azért az a helyzet, hogy sok mindenért hálás vagyok az exemnek. Ha ő nem b@szogat, biztosan nem tanulok meg például vezetni. Ha ő nem mutatja meg a totális ellenpólust, lehet, hogy nem lennék ennyire célortientált és eltökélt. Segített megfogalmazni, mi az, amit elvárok egy kapcsolattól. Rájöttem, hogy hiába vagyok önálló és egyedül is boldogulni képes, attól még fontos, hogy a párom Férfi legyen, hogy lehessek mellette Nő. Akit megbecsülnek. Akinek megköszönik és elismerik a munkáját.  Akit néha kényeztetnek, néha meghívnak vacsorázni. Csak úgy, a gesztus miatt. Megfogalmaztam alap értékeket, amelyekből egyezéséből egy következő kapcsolatban már nem engedek, legyen az a pénzzel való bánásmód, vagy az, ki mit gondol a férfi-női szerepekről és a feladatmegosztásról.

 A volt kapcsolatom arra is megtanított, hogy többet ne álltassam magam, mert igaz: az ember olyan, amilyenek a barátai, ők a “választott  család.” Hiába a mentegetés, a magamnak is bemagyarázás, hogy ő biztos csak mer így meg úgy… mindenki olyanokat választ, akikkel azonos értékeket képvisel, akik között jól érzi magát.

Még a szakításért is hálás vagyok, mert nagyon megkönnyítette a dolgom, egy pillanat alatt józanított és ábrándított ki. Egy Facebook messengereses “Költözzetek el mire hazaérek”-nél nem kell különb jellemrajz. Egy “kibaszom a kutyát mert rád emlékeztet”-nél semmi nem segít jobban ledönteni az álomképet, amit a végre családban élünk- reménye miatt magamban ápolgattam egy, a családban élésre tökéletesen alkalmatlan férfiról.

féltékenység online

És még valamit megtanultam. Azt, hogy a szüleim és a barátaim a legjobbat akarják nekem. Lehet, hogy nem mindig a számomra legjobb módon teszik, de értem teszik. “Nem azért nem mentem ki, mert messze volt, hanem mert fájt látni, hogyan b@szod éppen el az életedet.”  Ők azok, akik szó nélkül jönnek, ha 3 órán belül nyom nélkül költözni kell. Nem nyafognak, ha csak késő éjjel jut idő a lakást másnapra munkaképes területté változtatni, hajnalig hajtogatják a ruhákat a szekrénybe. Ugyan mindegyikük arcán átsuhan az énmúltkoris-óvaintettelekattólhogy-visszamenjhozzá- tekintet, de egyik sem mondja ki.

Jelenet egy rendelőből, ahová azért mentem, hogy segítsen leküzdeni “indokolatlan” bizalmatlanságomat és a szorongásomat a kapcsolatban. Mire eljutottam hozzá, már nem voltunk együtt. Mondtam neki, hogy  eredeti cél szerint miért volnék itt. Jöttem, hogy dolgozzunk a félelmemen. Mitől félt?– kérdezte.Hogy valami nem stimmel ezzel a fickóval és egyébként is el fog hagyni. És mi történt? Valami nem stimmelt ezzel a fickóval és egyébként is  elhagyott. Akkor miért nem megy haza és hallgat ezentúl jobban a megérzéseire?  (#Touché)

házasság vége

Most úgy érzem, visszakaptam az életemet. Végre azt csinálom, ami nekem fontos, és amit én szeretek. Oda tudok figyelni a munkámra. Szeretem. Találkozom a barátaimal. Őket is. Ha van kedvem, kicsípem magam és elmegyek táncolni vagy randizni. Ha nincs kedvem, pizsipartit csinálok a szomszéddal, vagy csak bugyuta magazinokat olvasok és PIHENEK.Lógok a telefonon a testvéremmel. Nevetek  a sakktáblás metaforáin. Ha a királynő mellől kiütik a sötét parasztot, felszabadul a hely a királynak… Talán ő az, aki most kopogtat a kis életem ajtaján? Lehet. Vagy nem. Egy biztos: ezúttal óvatosabb leszek, jobban megnézem, kit engedek be az életünkbe, a bizalmunkba, a családunkba.

Egyelőre csak élvezem, hogy újra nyugodt és felszabadult lehetek. Most végre én jövök, nem mások igényeinek kiszolgálása, hanem a sajátjaim felfedezése. Hova akarok utazni a nyáron? Kivel akarom tölteni az időmet? Milyen függönyt szeretnék a nappaliba? Milyen terveim és céljaim vannak?  És, de most komolyan…szeretem én tulajdonképpen a rizstejet?  (Szereti egyáltalán BÁRKI a rizstejet?)

Utózönge a Bezár a bánya-effektustról

Mondd, miért nem sírok? Miért nem vagyok elkeseredett és szomorú? Hol marad a kétségbeesés?

Mert ugyan érzelmileg még érintett vagy, de agyból már túl vagy rajta. Nincs 3 hete hogy te szakítottál, nyilván nem véletlenül. Te ott és akkor már megkezdted a leválást, már temetted magadban ezt a kapcsolatot. Csak aztán megijedtél. Ez normális. Én örülök, hogy végül így alakult, legalább nem feladatod aggódni azon, hogyan fog boldogulni nélküled.  (#szeretemabarataim)

Olyan ez, mint amikor dolgozik a fickó  a bányában. Sötét, piszkos, nehéz, egészségtelen, nem fizetik meg, szenved tőle és panaszkodik a  munkája miatt naphosszat. Nap nap után húzza az igát és egyre inkább tele van a töke.

bánya

Aztán egyszer csak közlik, kész, bezár a bánya, holnaptól nem kell jönni dolgozni. Mi a bányász első reakciója? Sokk. Úristen, mi lesz velem, jaj nekem, nincs munkám. Mit kezdek magammal holnaptól, hogyan fogok élni, jaj, mi lesz. Legszívesebben aláírna egy életfogytiglani bányászkodási szerződést. Aztán szerencsére inkább  összeszedi magát, elvégez egy képzést, fejlődik, és nyit egy kisboltot a faluban, amit sikerrel elvezet és imád. Hát így van ez.

Szóval, most még néha nehéz. Ha egy randin valaki megsimogatja a kezem, még az ő érintése jut eszembe. De már nem vágyom rá.

egyedül 4

Két nem összeillő ember különválása ünnep. A lehetőség, a remény ünnepe, egy szebb, jobb élet előszobája.

VasKata

About Author: VasKata