A legutóbbi bejegyzésemből is kiderült: egy egyedülálló anya általában nagyon sok kihívással szembesül a mindenapok során. Fut, lohol, szervezkedik, intézkedik, takarít, dolgozik, gyerekért időben odaér, főz, edzésre visz, tornázik, emailekre válaszol, . A  stressz manapság már-már szitokszó, de legalábbis az első számú közellenség. Mindannyiunk életében jelen van a stressz, amely lehet jó is, és rossz is. Gondolj csak egy első randira, az első napodra az új munkahelyeden, egy előadásra amelyre sokat készültél…biztos, hogy képes vagy órákat agyalni, parázni rajta, és izgatottan indulsz az eseményre, amely pedig kifejezetten örömteli. Már régóta más típusú kihívásokkal kell szembenéznünk, mint őseink a vadászó-gyűjtögető korban. Nem mammut elől/után rohanunk, hogy legyen kaja, és hogy ne belőlünk legyen az, hanem idegbeteg főnöknek dolgozunk, tarthatatlan határidők nyomasztanak, besérül a pasink lelkivilága ha nélküle mennénk szórakozni, és egyébként is mit van úgy oda gyanús, biztos megcsal, fáj a fejünk reméljük nem agydaganat és hát még ki tudja mi minden jár nulla huszonnégyben a fejünkben. Szóval, a veszély típusa más, mint régen volt, de a feldolgozási folyamat nem változott.stressz

 

Az ősi stresszválasz a “harcolj vagy menekülj” , megjelenését agyunk legősibb része, az amygdala irányítja. A szervezet felkészül a stresszorral való megküzdésre: adrendalin termelődik, a szívverés felgyorsul, hogy  a vér a lehető leghamarabb eljusson a végtagokba, hogy gyorsan tudjunk futni, ügyesen harcolni, a pupillánk kitágul, hogy jobban lássunk, a hajunk,”szőrünk” égnek áll, hogy rezdüléseiből is jobban érezzük a veszélyt. A bőrünk, tenyerünk izzadt nyirkos, mert a vér a test felszínéről a szívhez és az izmokhoz áramlik, így sérülés esetén kisebb a vérveszteség.

hag

ől, ami megnehezítené a gyors rohanást a kardfogú tigris elől, ezért rohangálunk a mosdóba például vizsga előtt olyan sokat…A hosszútávú testi funkcióki leállnak, nincs emésztés, fejfenntartás, növekedés- aki ugyanis épp az életéért küzd, annak nincs szüksége ilyesféle luxusra- így vezethet a krónikus stressz  például termékenységi zavarokhoz vagy gyomorgörcshöz és emésztőszervi problémákhoz. A test igyekszik megszabadulni a súlyfeleslegtől.

the key to press when you are frustrated

eni” a szervezetből. Régen ez ugye a ragadozó előli elfutást vagy a kardfogú tigris leszúrását jelentette. Ma ezek a megoldások meglehetősen kontraproduktívak lennének például egy munkahelyi konfliktus kapcsán. A testmozgás, az aktivitás segít, így a tempós séta, a futás javasolt, sok páciensem fogalmaz is így: “Idegből” futottam ma 10 kilométert…  A rendszeres sport tehát jót tesz, de nem minden munkahelyen van futópad, van, amikor hirtelen kell valamit kezdenünk a feszültséggel és nem szaladhatunk el.

Ha  a stressz az életünkben krónikusan fennáll, és a harcolj vagy menekülj stresszválasz túl gyakran működésbe lép,  az nem tesz jót a szervezetünknek: előbb vagy utóbb kellemetlen tünettel, betegséggel reagál. Az emelkedett vérnyomás a szív- és érrendszeri betegségek melegágya, a stresszhormonok az inzulinháztartásra vannak befolyással, ami növeli a cukorbetegség előfordulását. Ha  a kortizol nevű streszhormon túl sokáig nagyobb mennyiségben jelen van, akkor könnyen ördögi körbe kerülhetünk, hiszen hatására az amygdala túlműködik, növekszik a félelemérzet és a negatív beállítottság. Az agy rendkívül plasztikus szervünk, neuronok új meg új kapcsolatokat építenek ki még felnőtt korban is tapasztalataink hatására. A kortizol gátolja az agy idegsejtjeit az új szinapszisok előállításában, s ezáltal azúj utak kialakításában, így gyakorlatilag benne ragadunk régi és jól megszokott paráinkban, negatív attitűdre gyúrunk.

stressz tünetek

A sok kisebb, hétköznapi félelem és idegesség többet árt a ritka, de nagyobb stresszornál, mert minél gyakrabban aktiválódik a stressz-rendszer, annál gyakrabban fog, annál válaszkészebb lesz, és máris benne találjuk magunkat a para-spirálban. Ha a stresszválasz elindult, a stresszhormonokat aktív fizikai cselekvéssel tudjuk “üríteni.

to do list ev

Ekkor jelenthet megoldást egy mini-relaxáció, amit ha jól begyakorlunk, pillanatok alatt előhívhatunk stresszhelyzteben, vagy fordulhatunk a mindfulness- tudatos jelenlét pszichológiájának gyakorlatai felé is. Ha szeretnél ilyen módszereket tanulni, keress fel bennünket a rendelőnkben bizalommal, és hatékony stresszkezelő technikákkal leszel gazdagabb, vagy hallgasd meg legújabb Stresszkezelő technikák és relaxációk című hanganyagunkat, és gyakorlod otthonodban a cd-ről rendszeresen a számodra legszimpatikusabb relaxációkat.

take it easy

Árvai Nóra

pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró, jógaterapeuta

Jelentkezés konzultációra

Árvai Nóra pszichológus

Név

Email

Melyik témában segíthetek?

Párkapcsolati problémák Féltékenység
Társkeresés gyerekkel Válás
Önértékelés Szexualitás
Gyereknevelési kérdések

Megjegyzés

By using this form you agree with the storage and handling of your data by this website.

About Author: VasKata