Sándor András újságíró rendhagyó kötetet írt a Szinglianyublogon is népszerű témáról, az internetes társkeresésről. Igen, tudom, ezren megírták már…de ez a könyv más. Hogy miért?  Mesél róla a szerző, fogadjátok szeretettel Andrást a Szinglianyublogon!

Névjegy

Sándor András a legnagyobb példányszámú hetilapok, a Story, a BEST és a Nők Lapja munkatársaként milliókhoz jutott el írásaival az elmúlt esztendőkben. Az ő meséje akár hollywoodi sikertörténet is lehetne, hiszen 12 évesen határozta el, hogy újságíró lesz, s az általános iskola ötödik osztályától fogva ismert embereket kapott toll- és mikrofonvégre egy nógrádi kisvárosban. Szenvedélye a kérdezés. Amióta az eszét tudja, az interjúk szerelmese.

Már gyerekként is különlegesnek számított, hiszen 12 évesen készítette élete első interjúját, rögtön egy országosan ismert művésszel, Sas Józseffel. 25 könyvet írt, ezek közül 8 a saját nevén jelent meg, a többit szellemíróként, többnyire közéleti emberek helyett követte el. Az utóbbi három esztendőben a Mélyinterjúk című interjúkötet-sorozattal került be a köztudatba. Hangját több kereskedelmi rádióban és reklámokban is hallhattuk.Számos nagy nézettségű televíziós műsort szerkesztett, az egyik csatornán önálló beszélgetős műsora is volt. Két évtizedes újságírói tapasztalatát átkonvertálva a vállalkozói szférába manapság az egyik legkeresettebb kommunikációs trénerek egyike.

sándor andrás

Árvai Nóra: András, miért figyeltél fel erre a témára, honnan jött az ötlet ehhez a könyvhöz?

Sándor András: Öt évvel ezelőtt naponta hallgattam a női kollégáimtól, hogy milyen szemetek a férfiak. Szinte mindegyik internetes társkeresőn lógott, egész nap leveleztek, majd az írogatás után a fülem hallatára beszélték le telefonon a randevút. Másnap pedig kezdődött minden elölről, azzal a különbséggel, hogy az előző esti találka egészen intim részleteit is elmesélték. Lehetetlen lenne összeszámolni, mennyiszer hallottam tőlük a „nem az jött a randevúra, aki a képeken szerepelt”, a „már megint kihasználtak”, a „tiszta hülye voltam, hogy lefeküdtem vele”, a „neki jó volt, nekem nem”, a „mikor ír vagy hív már végre” és „a nem mertem hazaküldeni, ezért ott aludt” kezdetű mondatokat. De legalább ugyanennyiszer elhangzottak a „szerintem ő az igazi”, az „olyan kis cuki”, a „szerelem első látásra” és az „életem legnagyobb szexuális élménye” kijelentések is. Nagyjából naponta változott a pozitív és negatív mondatok sorendje. Időnként egészen elképesztő történekről számoltak be a lányok. Ami igazán megdöbbentő volt, hogy kivétel nélkül mindegyik többször is belesétált ugyanazokba a csapdákba, tehát egy idő után mindig ugyanazt mesélték, csak más-más szereplővel. Szerettem volna érteni, mit miért csinálnak, de nem adtak rá kézzel fogható magyarázatot. Minél több kérdés fogalmazódott meg bennem az esetekkel kapcsolatban, annál erősebb volt bennem a késztetés, hogy megfejtsem az internetes társkeresés női lélektanát. Kíváncsi voltam, vajon minden nő hasonló szituációkba keveredik-e, mint a kollégáim vagy ők szúrnak el folyton valamit. Egy napon aztán magam is regisztráltam, hogy valóban reális képet kaphassak erről a világról. Nem párt kerestem. Újságíróként tettem fel magam ezekre az oldalakra és gyakran az adatlapokon is megjelöltem, hogy anyaggyűjtés céljából vagyok az aktuális site-on. Sokan megtaláltak maguktól is, de a hölgyek nagy részének levelet írtam, amelybe belinkeltem minden fontos referenciát magamról, s kértem, hogy ellenőrizzenek le. Majd azt is odaírtam, ha bizalmat szavaznak, akkor legyenek kedvesek, üljenek le velem egy kávéra és meséljenek az online párkeresés során megélt valós kalandjaikról. Ragaszkodtam ahhoz, hogy személyesen találkozzam minden megszólalóval, hiszen akkor igazi egy beszélgetés, ha a másik szemébe tudok nézni és látni lehet minden rezdülését, reakcióját a vallomások során. Sokan írtak és küldtek történeteket is, de nem egy világhálóról összehalászott gyűjteményt akartam, hanem olyan kiadványt, ahol hús-vér emberek mesélik el a tapasztalataikat. Az is fontos volt, hogy olyanokkal beszélgessek, akik nap, mint nap ismerkednek és nap, mint nap találkoznak is a virtuális térből kilépve a férfiakkal az ország – vagy akár a nagyvilág – valamelyik részén. Egyrészt látni szerettem volna, miért annyira misztikus világ az online párkeresés, másrészt érteni akartam őket, hogy mit miért tesznek. A kettő együtt, az internetes világ és a női lélek roppant izgalmas tanmese.

szenvedélyek hálója

ÁN: Elvált, egyedülálló anyák: szerinted hátrányban a “piacon”? 

SA: A sztereotípiák szerint igen. Az elmesélt sztorik alapján nem. Hallottam olyan történetet is, amikor a még meg sem született kisbabát is felvállalta egy frissen megismert chatparner. De a kétéves kisfiúval is azonnal szerelembe esett egy új udvarló és a mai napig boldogan élnek hárman, családot alkotva.

ÁN: Egy másik gyakori mondat, amit gyakran hallok: Aki társkeresőn van, az vagy lúzer, vagy csajozógép…” igaz ez szerinted?
SA: Semmiképp. Ma már egyre inkább nem szitokszó az internetes társkeresés. Mégis hol ismerkedjen az ember? Természetesen akadnak olyan balszerencsés emberek, akiknek minden ismerkedésük zsákutcába fut. Emiatt lúzer lenne? Nem hinném. Csajozógépek pedig természetesen vannak. Akárcsak az életben is…
ÁN: Milyen tanácsokat tudnál adni a neten  társat kereső  szinglianyuknak, hogyan csinálják jól?
SA: Türelemmel… Használják ki a chatrendszer adta előnyöket, tegyenek fel jól irányzott, lélekre ható kérdéseket, hogy a válaszokból minél inkább kirajzolódjon valakinek a jelleme.
szab könyvikém
Amit még ajánlunk: Így légy boldog egyedülálló anya!
Árvai Nóra
pszichológus, perinatális szaktanácsadó, szakíró

Jelentkezés konzultációra

Árvai Nóra pszichológus

Név

Email

Melyik témában segíthetek?

Párkapcsolati problémák Féltékenység
Társkeresés gyerekkel Válás
Önértékelés Szexualitás
Gyereknevelési kérdések

Megjegyzés

By using this form you agree with the storage and handling of your data by this website.

About Author: VasKata