Azt gondoltam, hogy soha többet. Meg hogy majd mindig mindent én egyedül. A vàlás és az azt követő párkapcsolati próbálkozásaim is ezt a tézisemet látszottak bizonyítani. Lehet, hogy van mellettem valaki, mégis, a  legbiztosabb, ha önállóan is stabilan állok a lábamon az élet minden területén, és ebből nem engedek.  Jól éreztem magam, élveztem az életet, a párkapcsolatot. Ha viszont bármi probléma adódott, El a kezekkel, ez az én ügyem, megoldom én!- felkiálltással azonnal visszahúzódtam a kis csigaházamba. Magamon kívül nem számítottam másra úgy igazán, és gyakran  kaptam azon magamat, hogy hiába van párom, szüleim, testvérem, barátaim, hiába látnak egy mindig nevetős, vidám lányt a többiek, ha rám néznek, legbelül mégis magányosnak éreztem magam.

 alone

Nem tudom, meddig maradt volna ez így, ha rajtam múlik. Valószínűleg magamtól csak nagyon sokára mertem volna újra igazán bízni valakiben. Most ahogy így gondolkodom rajta, eszembe is jut néhány önkéntelen kis statégia, amit arra az esetre tartogattam, hogy legyen mihez nyúlni,  ha túl jól mennének a dolgok a párkapcsolatban, mintegy önvédelmi távolításként.

Aztán néhány hónappal ezelőtt becsöppent az életembe valaki, akinek úgy fest, technikái voltak az én kis technikáim ellen. Nem hagyott távolítani.

Nagyon nehéz szerelmesnek lenni egy elbaltázott házasság és néhány kudarcba fulladt kapcsolat után. Annyi paráznivalója akad egy magamfajta aggódásra hajlamos Szinglianyunak, hogy a sok agyalás közepette néha már-már majdnem elfejtettem egyszerűen csak élvezni a szerelmemmel együtt töltött pillanatokat.  Szerencsére a nemrég életembe csöppent valaki nem hagyja, hogy elfelejtsem.

Olyannyira nem, hogy ő az, akire első ízben mertem számítani, amikor beütött a krach. Na jó, az igazság az, hogy megpróbáltam ugyan elrugdalni, de nem hagyta magát. Maradt.

És még az is ő, aki reggel mesét néz a fiammal, ha én még aludnék. Aki elviszi oviba a város túlfelére, ha én délutános vagyok. Ő az, aki elvisz minket orvoshoz karácsony előtt egy nappal, és papírrepülőt hajtogat várakozás közben. És még az is ő, aki Négyszögletű Kerekerdőt olvas nekünk esténként. Meg aki  polcot vesz a fürdőszobába, hogy jól elférjenek a kis csetreszeim. Ő az, aki húslvest főz és megeteti este a kutyámat. Ő az, aki  miután végigszenvedett velem egy teljes napot a sürgősségin, még éjfélkor is bent van mellettem a kórházban.Ő az, aki elmondja azt is, amit nehéz hallanom, csak hogy ne hallgasson el előlem semmit. Ő az, aki az otthonunkká alakította az otthonát. Ő az, akire számíthatok.

Küzdelmes, amikor egy Szinglianyu szerelmes lesz, de azért mégis. Talán nem lehetetlen vállalkozás. A helyzet az, hogy továbbra is önállóan állok lábamon, és ebből továbbra sem engedek. Sok minden változatlan, sok mindenhez ragaszkodom, de már nem akarok mindenáron én lenni a mindent- egyedül p@csa. Kezdek ráébredni, hogy talán-talán mégsem ördögtől való dolog, ha az ember bizalmat szavaz valakinek. Nem szemellenzős bizalmat, csak amolyan nagyon- bízom -benne- hogy -ez- jó- lesz- típúsút. Újfajta élmények ezek nekem, és néha még rakosgatom, mit kezdjek velük. De nagyon örülök nekik.

e

 

About Author: VasKata